De rohadtul nehéz... Mikor még kicsi vagy fel sem fogod mi történik körülötted. Nem nem érdekel, csak éppen nem érzed át, nem fogja fel az elméd. Tudod, hogy szeret,VAN aztán már csak volt... És mikor felnősz, mikor viszonozni tudod a szeretetet, mikor szavak nélkül megérted a másikat, mikor elég egy pillantás, hogy lásd mi is a valóság... Aztán jön egy telefon...elment... . Aztán eltelik pár év úgy, hogy ki sem mész oda ahol lakott. Be sem teszed a lábad abba házba. Mikor végre beletörődsz és feldolgozod újabb hír jön. Csomót találtak nála. Családi összejövetel... beszélgetünk, eszünk, iszunk. Aztán reménykedünk, reménykedünk, hogy még, még nem, nem lehet. Végül egy nyári napon a munkahelyeden jön a telefon...elment... .Ezt már megérted, felfogod, a szíved is érzi, de nem hiszed el. Beletaszít a zord valóságba. Csak az idő bizonyítja be, hogy tényleg nincs többet. És most, alig telik el egy év itt van újra... semmi baj, semmi. Csak a kor, az idő. Elmúlt, konkrétan letelt :( Nem akarok telefonhívást, nem akarom hallani azokat a szavakat. Nem akarom hogy elmenjenek :'(

Amikor fiatal vagy, néha úgy érzed semmi sem bánthat. Mintha sebezhetetlen lennél. Az egész élet előtted áll, és nagy terveid vannak. Nagy tervek. Hogy megtaláld a tökéletes párt, aki kiegészít téged. De ahogy öregszel, rájössz, hogy ez nem is annyira könnyű és csak az életed végén jössz rá, hogy azok a tervek, csak egyszerű tervek voltak. A végén, amikor visszafelé tekintesz, ahelyett, hogy előre figyelnél, hinni akarsz benne, hogy megtetted a legtöbbet, amit csak tudtál, életed során. Hinni akarsz benne, hogy valami jót hagysz hátra magad mögött, és hogy mindaz lényeges maradjon. 

Kirsten Lobe írta 2006-ban. Nem fogom túlbonyolítani. Ez nekem 5/1,7. Tetszett a szabad megfogalmazás, a konkrétum kifejezése trágár szavakkal. De ez minden. A könyv végig ismétli önmagát, minden fejezetben szinte ugyanaz a sztory, kisebb változtatásokkal. A Szex és New York c. sorozat gyenge másolata. Egy szőke, gazdag művészlélekről, egy 30-as éveit taposó nőről szól, aki azért utazik Párizsba, hogy megtalálja a nagy Őt. Már nem tudom pontosan hány férfi fordult meg nála... Nem is ez a lényeg, hanem hogy az 50. oldal után már unalmas, a végkifejlett se döntött hanyatt. A végén volt pár oldal, amire azt mondom, hogy tényleg, itt már mondani akar valamit az olvasónak. A többi sajnos ócska köret :/ 

„Mondd, szeplős, ha egyszer nekünk is lesz gyerekünk, hogyan fogjuk neveleni? Ugye, a mi gyerekünk nem lesz olyan magányos, mint mi voltunk, amíg te nem voltál nekem, és én nem voltam neked?” - kérdi Tamara a naplójában Attilától.
Mert voltaképpen két napló, két tizenhét éves diák - Attila és Tamara - naplója Szilvási új regénye. Élmények és reflexiók, amelyeket a XX. század negyedik negyedének küszöbén, 1975 nyarán vetettek papírra mind a ketten, önkéntelenül - s ezért őszintén - vallva arról, milyenek is egymás szemében, és milyen a szemükben a világ, a szűkebb és tágabb társadalom, amely megannyi hatással formálja, megannyi ellentmondással kényszeríti gondolkodásra és ítélkezésre a serdülő fiú és a serdülő lány belül is ellentmondásos egyéniségét. Szülők, akik nehezen értik és értetik meg magukat gyermekeikkel, és kamaszok, akik nehezen vagy sehogy se értik és értetik meg magukat a felnőttekkel, tehát serdülők és felnőttek egyaránt olyan élethelyzetekkel, konfliktusokkal találkoznak ebben a történetben, amelyek akár „a saját életükből” is származhattak volna ezekre a lapokra. Rezonanciát - egymáshoz tartozást - kereső már-nem-gyerek és még-nem-felnőtt Attila is, Tamara is. Még ki se bomló szerelmük válsága éppen ebből a küszöbhelyzetből adódik. De a történet utolsó sorában álló kérdés - „Mi lesz velünk?” - már nem csak szerelmüket, de egész jövőjüket érinti.   

Úgy gondolom a fültartalom beszélt helyettem. 5/5 

„A veszteség az élet része. Addig nem is szerethetünk igazán vmit vagy vkit, amíg rá nem döbbenünk, hogy egy nap elveszíthetjük, úgy érezzük vele minden odaveszett. És mintha soha többé nem lennénk képesek szeretni senkit, de képesek vagyunk. És arra is rájövünk, hogy a gyász ajándék volt, ami által megtanuljuk mégjobban becsülni azt, amink van."

Joely Richardson (Nip/Tuck)

Kész vagyok. 30 perc múlva indulok suliba, megyek vizsgázni, az agyam káosz. Hajnali 5 órakor keltem, iszonyatos hasfájással. A macska vigasztalni akart , állandóan feküdt rám, meg mellém, mert mindig megérzi ha szarul vagyok. Ez tök aranyos tőle, de amikor végre elaludnék akkor miért dorombol a fülembe?? :'( És mért kezd el játszani a kezemmel? És mért nem jön a telefonomra egy sms-es hogy nyugodj meg, menni fog, átmész, vagy mért nem jön az álom, hogy vizsgázok aztán örömömben ugrálok és valami poénos befejezés a végén. Tudjátok, ahogy az az álmokban lenni szokott. Áááááááá... 4 óra múlva már túl leszek rajta. Miért nem vigasztal ez a tudat? 
Bezzeg most alszik a macska ... 

A két háború közötti időszak polgári irodalmának legnépszerűbb szerzője ebben a regényében az első világháborút és a hadifogolyéletet festi széles, olvasmányos tablóban. Az utolsó békeév zsúrozó-bálozó világában "végzetszerűen" egymáshoz sodródó két fiatal ember, Takács Péter és Almády Miett boldogtalanságáról szól a történet.
Pár hónapos boldog házasság után kitör a háború, Péter a frontra kerül, majd fogságba esik, és Miett hét évre egyedül marad. Ő is fogoly lesz...

Nem olyan olvasmányos mint Szilvási. Ez tény. Tök komolyan volt olyan, hogy azt mondtam nem folytatom tovább, mert egyszerűen nem köt le. De nem tettem le. Zilahyhoz tulajdonképpen fel kell nőni. Olvasd el, aztán 5-6 év múlva újra olvasd el és rájössz.
Zilahy nem írja le a történést. Zilahy körül ír, nagyon szépen, művészi diszkrécióval, a kis elhallgatások művészetével írja műveit. Pontosan ezért kell hozzá felnőni. Mert változunk. Nemhogy más ember máshogy értelmezi, hanem mi saját magunk is máshogy fogjuk fel a dolgokat, a történéseket, máshogy értelmezzük egy bizonyos idő elteltével...De erre csak így lehet rájönni. A szerelmes Danielle Steel 10 év múlva is csak az marad. Szórakoztató romantikus regény. De Zilahy érezte azt a plusszt, amit az olvasónak át kell nyújtani...5/5
A 1926-ban íródott művet egyébként '37-ben megfilmesítették Jávor Pál és Bajor Gizella főszereplésével...  

Először is egy kis ízelítő:
Öt fiatalember vág neki Kanada ősrengetegének, hogy kiszabaduljon abból a keserves munkaviszonyból, amelybe egy fakitermelő társasággal kötött meggondolatlan szerződés kényszerítette. Százötven mérföldet kell gyalogolniuk a vadonban, hogy eljussanak a farmra, ahol hitük szerint jobb sors várja őket. Mind az öt fiú magyar; 1956 novemberében hagyták el hazájukat. Térkép nélkül törtetnek dél felé az őserdőben, nincs ennivalójuk, fegyverük, saját erejüktől, ügyességüktől függ, megbirkóznak-e a várt és váratlan nehézségekkel. Egyikük meghal, egy másik közülük majdnem gyilkossá válik. És semmi nem úgy történik, ahogy elképzelték és megtervezték.

Zseniális könyv. Szilvási nagyon olvasmányos, izgalmas, egyszerűen nem lehet letenni. Sodornak az események. Néhol vicces, néhol drámai, néhol megcsillan a remény a szerelem iránt. Szilvási eléri azt, hogy te is ott legyél, érezd amit ők éreznek. Éld át velük. 5-ös skálán 4,7-et érdemel.
Az 1960-ban írt mű után két évvel jött a ráadás. Egyszer volt szerelem:

A világ másik végéről ér haza két esztendő után Holló Péter, soproni erdőmérnök-hallgató. Annyi más fiatallal együtt, kalandvágytól űzve vágott neki a világnak 1956 novemberében. Fél Európán át hányódva jutott maroknyi társával Kanadába. Ott azonban nem a tanulás lehetősége várta, hanem valóságos rabszolgamunka egy fakitermelő telepen. Ötödmagával megszökött, de végül csak egymaga vergődött haza, a könnyelműen elhagyott ősi városba. Vissza tud-e illeszkedni az életbe, képes lesz-e meglelni helyét a főiskola közösségében, s visszatalál-e Krisztinához, életének egyszer-volt szerelméhez?

Bevallom nálam nem múlta felül az első részt. A vége sejthető és be is igazolódik, aztán meg van, hogy már idegesítő a folytonos bizonytalanság, hogy nem történik semmi, mert nem mernek kezdeményezni. De visszagondolva simán az életet írta le. Két szerelmes kezdetben kissé viharos kapcsolatát. Nem cifrázta, nem túlzott benne... Tanulságos. 5/3,5

Komolyan mondom, soha semmit ne vegyetek magatokra :) Mármint nem ruhát, hanem megjegyzéseket...Rendesen kellemetlen szituk lehetnek ilyen hülyeségekből. Vannak emberek, akik csak pozitív megnyilvánulásként mondják, vannak olyanok is akik szimplán azért, mert olyanok amilyenek, na meg akik direkt kötekednek. Ember-ember. Meg kell tanulni elengedni a fülünk mellett a megjegyzéseket, és csak azt meghallani amit akarunk, azt pedig nem félreérteni :)

Szombaton egy étteremben voltunk egy barátom szülinapján. Én személy szerint nem nagyon szeretem ha feszengeni kell. Mindenkivel illedelmesen beszélni, pincérnek jelezgetni, ha nem hallja meg nem hozza ki a rendelést, de megesett, hogy nem is kértük és hozta. Szóval nem, nem. Jah és nem szeretem ha néznek miközben eszem:D Biztos valami fóbiám van .... na de mindegy, nem ez a lényeg, hanem az, hogy az én szülinapom is közeledik, pár hónapon belül itt lesz. És igazából kb 2-3 éve meg sem ünnepeltem. Most viszont megszervezem. Laza kis koktélos helyre gondoltam:P fényképezés, nyüzsgés, sütizés, mindenki beszélget mindenkivel, nevetünk <3. Hmmm. Egyébként tuti vmi közbejön... Vagy a fél népség nem jön el vagy valami , akármi történik és az már alapból elcseszi a kedvem :/ Mert ugye elterveztem, elképzeltem, és ha nem úgy történik csalódik az ember... ezért nem szabad előre tervezni ;)

Sport!Sport!Sport! Mivel tombolnak a minuszok, úgy gondoltam egyenlőre elég ha idebenn a szobában súlyzózgatok:D és ez nem egyenlő azzal, hogy már fel is adtam ...
Alig várom, hogy ne kelljen nagykabát és szabadidőben, relax-os zenével az MP3-on kimenjek a töltésre, és fussak. Kiszellőztessem a fejem. Gondolkozzak. Mert mindig van miről:) Ahogy Kádár mondta: " Az én agyam sosem áll meg... "
Sqashoztatok már? Én még soha. Amerikai filmekben a gazdag színészek medencés házaikból ismerős... ismertebb nevén fallabda. Nekem ez amolyan soha el nem érhetőnek tűnt. És nem rég megtudtam, hogy ebben a kisvárosban is ahol élek van erre lehetőség. Hát dobtam egy hátast:D Mondjuk nem olcsó mulattság. Nem hiába a gazdagok sportja. Ergo nem vagyok gazdag... :D nah de tuti kipróbálom. Ez nem akadály ^_^. Barátnőmet már izzítottam is, hogy vizsgák után készüljön, aztán irány. Egyébként mikor megemlítettem neki, ő sem tudta mi az:D

Nem épp egy színvonalas műsor válogatásán történt az eset (Szexi vagy nem?). Ez a leányzó igencsak lejáratta magát. Jól ki is röhögik. De a poén, hogy ő is saját magát... 
Nagyon bevitték az erdőbe, az a nagy égés, hogy bent is maradt :D:D Bent a sötétben.... 

http://www.indavideo.hu/video/Woody_Allen_a_sved_uszono

Helló, aki esetleg olvassa amiket ide írok, annak BÚÉK:D Tegnap valahogy kimaradt. Volt újévi fogadalmatok? Nekem különösebben nem... pár napra rá viszont megfogadtam, hogy edzeni fogok:P mert elég alacsony a teherbíró- és állóképességem :) régen többet mászkáltam, jobban bírtam a bulizást is. Tök "elpunyultam" , szóval ideje összeszednem magam :P
Nem rég értem haza. Vizsgáztam, de ez könnyű volt, hiszen ebben a világban dolgozok úgy egy éve. Erre tanulnom sem kellett:) A lényeg, hogy tök vicces volt a nap. Máskor meg egy ideg vagyok, hogy mi lesz... A holnapitól mondjuk f*sok, mert az nehéz és nem is tanultam rá:/ ergo : mindjárt nekiállok :D Ma osztálytársammal beszélgettük, hogy elkéne menni sportolni együtt. Csak az a baj, hogy külön városban élünk, most melyikünk menjen kihez? De ez még megoldható is lenne. Mondtam neki menjünk hegyet mászni! De kijavítottam magam: de nem az igazira. Na itt elszakadt nála a cérna és úgy röhögött... aztán elkezdtem mutogatni neki, azt a fel-fel mászást, hogy az milyen jó lenne (de nem jutott eszembe a neve), erre benyögi, hogy az a falmászás. IGEN , AZ! 
Ez így nem vicces , csak akkor ha hallja és látja az ember. Ha mi ketten összekerülünk, kő-kövön nem marad:P    

Majdnem napra pontosan egy évet hagytam ki a blogolással. A 'miértre' nem tudok válaszolni:) de most újra irogatni fogok. Vizsgaidőszak közepén vagyok éppen. Most is tanulnom kéne... majd mindjárt nekiállok. A mai vizsgám elég sz*rul sikerült. És megkaptam a magamét: "Nem tudod eladni magad" ... Félre ne értsétek, nem az aminek látszik. Csupán olyan szakon tanulok, amihez kéne a jó beszélő és kommunikációs készség. Ami alapvetően meg is van bennem. Csupán annyira vizsgadrukkos vagyok, hogy ilyenkor még a helyes megoldás is a torkomon ragad, és nem merem mondani. Bezzeg van aki semmit sem tud és csak mondja-mondja, simán átmegy, sőt még talán jó jegyet is kap, ha nem mond túl nagy hülyeségeket. Na mindegy, tanulságnak jó lesz. Csak tudnám, hogyan kéne ezt fejleszteni. Hogy nem a csöndes blogolással az biztos:)