vörös agyféltekém szikrázó gondolata
tüzet okádó fejem dühös borzadalma
tudom, hogy jól tettem utolsó tettem
mégis gondolok, s néha hiányzik úgy érzem

beteg féltékenyssége táplálja dühömet
nem volt szikra, se semmi különleges
taszító tudatlansága tette tönkre szívemet
szégyelni való viselkedése temette el hitemet

gyűlölöm, hogy nem volt nyugodt napom
folyamatosan le kellett adnom a drotom
szörnyű napok voltak, mikor kiabáltál velem
érthetetlen, mert azt mondtad szerettél engem

sok mindent elviseltem, nem tudom miért
bele sem kellett volna vágni, te szemét
kitapostad belőlem a nyugalmat, szeretetet
képtelen vagyok többet látni, végerendeltetett

te nem engem szerettél, csak hogy volt valakid
volt kit megölelni, de már nem vagyok, marad így
sokat kell még tanulnod a nőkről, kapcsolatról
de már nem tudlak elviselni, a képet magadról

már nem hívsz fel, s ez engem megnyugtat, 
végre nem sírsz a telefonba, hogy elhagytalak
semmi értelme nem volt így együtt, én tudom
kést szorongatva kezemben, szúrkálásra kész vagyok

A.Z.

mikor azt érzed nem is létezel
mikor úgy gondolod minden képtelen
húsodban a szilánk ezer darabra vág
legbelül tudatosul a színtelen világ...

A.Z.

Ma péntek van, igaz? November 13. Tehát péntek 13. Ma van a napja hogy hivatalosan is elásom magam. Egy rakás szerencsétlenség vagyok. Nincsenek barátaim, nincs életem, nincs önbizalmam, se magabiztosságom, csúnya vagyok, tök HÜLYE és bunkó, köcsög liba.

Egy hét alatt ismét a feje tetején minden. Holnap lesz 1 hete, hogy szakítottam a féltékeny exel. SZerdán lesz egy hete, hogy anyámmal úgy összevesztem, hogy hozzám se szól. Ma pl. kis naívan arra gondoltam, hogy megyünk együtt dolgozni.... Előreengedtem, és mikor nem vette le a kocsikulcsot az akasztóról bátorkodtam megkérdezni: -"Te gyalog mész?" Erre ő: - "Igen." És már viharzott is le a lépcsőn. Köcsög neveltetésem végett csak annyit mondtam: Kösz hogy szólsz.... És becsaptam az ajtót. Mindez onnan kezdődött, hogy szakítottam, amit ugye neki is tudni kell, mégha nem is akrok róla beszélni.... azért faggat. S elkezdi osztani, hogy öreglánymaradok, vénasszony koromba senkinek sem fogok kelleni, stb. Kicsit kiakasztó volt. És most még neki áll feljebb, hogy én már megint hogy beszéltem vele (pedig mostis csak elmondtam a véleményem, na meg hogy nem érdekel, mit beszél, mert nem tudhatja előre, hogy vénlánymaradok vagy sem). 
A mai munka egész jól kezdődött. A postával néha meggyűlik a bajom, nem is a hivatallal, hanem a tértivevény, ajánlott, stb.... meg a csekkek. Szokásomhoz híven inkább megkérdezem: ide írjam? jó így? , mert utána sztem szarabb kidobálni az elrontott papirokat. Ma megint beköszönt hozzánk az elődöm, illetve akit jelenleg helyettesítek. A jelenléte annyira megzavart, hogy szintén összevissza írtam. Ő csak ezt látja, azt hiszi teljesen hülye vagyok.... "Nekem is 2 hetem volt betanulni" - mondja ő. Köszi szépen, én igyekszem, próbálom jól és gyorsan csinálni. Csak fura, hogy nem kapok pozitív visszajelzést, vagy talán nem veszem észre. Mosolygok, próbálok szóbaelegyedni is, néha sikerül, néha írtózatos hülyén jövök ki belőle. Vagy szintén tök hülyének néznek, mert nem értem mivan, vagy olyat szólok, amivel szintén elárultam, hogy "ezt én nem ismertem". Nem ezt a szakmát tanultam, nem értem sokszor, mi a módi. De tetszik és nagyon szeretném jól csinálni és elérni, hogy befogadjanak. Talán már megtörtént, csak az előnyeim nem látják még :( Tudnom kéne, hogy van amiben jó vagyok. De így lassan már elszáll a maradék önbizalmam is. Kéne valami sikerélmény, egy kis buli, vagy igazi jó beszélgetés, sőt egy kiadós bőgés is segítene azt hiszem, hogy végre kicsit fellélegezzek és nyugodtabban, odafigyeltebben végezhessem a munkámat.      

Tesómmal mostanában tök jól kijövök. Tegnap is együtt néztünk filmet, Rossz álmok. Olyan jó volt, hogy ő és én , együtt az én kis vackomban a tv előtt ledöglöttünk és filmet néztünk. A horror jelenetknél meg naná, hogy összerezzentem (plusz sötét volt) ezeken jót mosolyogtunk :) Ritka egy pillanat .... sajnos....

Anyuval nem tudom mit kezdjek. Borzalmas a viszony kettőnk között. Alapjában véve ugyanolyan makacs, mint én, meg teljesen ugyanaz a viselkedésünk úgy nézem... De a gondolkodásunk valahogy teljesen más. Azt hiszem erre is mondják azt, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában. De mit lehet tenni? Szar elviselni... de más választásom nincs. Még ő tart el.... nem keresek annyit, hogy elköltözhessek.

Marad a szorongó hideg elidegenedés.....

Milyen érzés az, amikor a szüleiddel nem értesz egyet, amikor már nem bízol bennük annyira, hogy elmond a magánéletedet, hogy megoszd velük az érzéseidet, amikor már reggelente munkába menet veszekedtek és hazajövet azt hallom, hogy kibírhatatlan büszkeségem van.... én tudom milyen érzés. Mikor azt várják el, hogy elmondjak mindent, miközben soha nem értenek meg, csak a negatívumot sujkolják belém, mikor az számít tanácsnak, ha leszidnak, vagy rossz pédákat hoznak fel és elémvetítik, mit csinálok rosszul. Ebben a pesszimizmusban nem lehet élni. A magyar társadalom amúgy is egy szorongó, semmiért güriző nép :S És anyu már azon kiakad, ha felvállalom a véleményem. Azt mondja nagyképű vagyok .... Pedig csak próbálok ellenálni a savnak... Meglepődnek mikor ott tartok, hogy észrevehetően bezárkózom, mikor érezhetővé válik a fal, amit magamköré építek. 

Anyu arról kezdett el beszélni tegnap, hogy miért dobálom ki a férfiakat? Hogy ő ezt mennyire sajnálja, kinek fogok majd kelleni, mer 30 évesen már senkinek nem fogok kelleni.... stb.... Szerintem nem így van... Én tudom, hogy nem működött, nem tudtam már elviselni a féltékenységet... (persze ez neki nem számít) Tudom, hogy valahol vár még rám valaki, akivel majd egyszer összekötöm az életem. Vagy ha nem, akkor sem lesz baj, valahogy majd alakul. Nem értem miért kell elkönyvelni, hogy nem fogok kelleni senkinek... és hogy öreglány maradok..... És hogy ne kezdjek többet városbelivel, mert ujjal fognak rám mutogatni. Hát köszönöm szépen. Köszi anyu, hogy ennyire mellettem állsz és támogatsz egyes dolgokban, és köszönöm, hogy bízol bennem, hogy olyan igazi jótanácsokkal látsz el. :(:(

Sajnálom hogy csak megszültél 

és hogy nem vagy igazából az anyukám .....

:(:(

Iszonyat hosszú napom volt. Előbb bementem dolgozni és tovább is tartott, mint szokott. Volt egy pillanat, mikor azt éreztem végem, összeesek, ennem kéne, vagy mozognom picit, vagy nem tudom. Mint aki fel akar robbani. Aztán újra gépelésbe kezdtem és valahogy elmúlt, talán elterelte a gondolataimat. Hoppá, gondolat... nem veszem észre magamon hogy annyit gondolnék a féltékeny exre. Néha eszembe jut tény, de mégis együtt voltunk egy ideig, normális eszembe jut, csak nem úgy hiányzik, mint akit szeretek és vissza akarom kapni. Furcsa egyedül, évek óta nem voltam egyedül... Mégsem mondanám magánynak, hiszen a barátaim körülvesznek. Péntek este már remélem talizunk is egy kis csajozós-dumálós időtöltésre. Nem kell beszámolnom senkinek, mikor érek haza, kivel vagyok, hány fiú vesz körül és hogy nyomul-e valaki.... stb.. Az e fajta "érdeklődés" már kicsinálta az idegrendszeremet. Mert hogy ő érdeklődésnek nevezte a túlzott már már beteges féltékenységeit. Mikor elutaztam suliba 2 napra, akkor is hívott, ami még oké is lenne, de ne szidjon engem azért, mert egy szaktársammal egy koleszba megyek aludni.... :S aztán meg elkezd oltani, hogy egy szobába, meg egy ágyba alszok-e vele... :S köszönöm szépen nem kérek belőle.... Most egy időre elegem van a hímneműekből, mégha a szívem egyy után is röpköd... egyenlőre nem akarok szorosabb viszonyt egy beszélgetésnél...

Nézz rám, lásd az arcom,

Buja nézésem, kacér mosolyom....

Vedd észre a titkon benne rejlő nőt

csak akkor közeledj ha tényleg kell ő.....

Pénzzel és autóval nem tudsz megfogni,

Szerelmem nem vásárolható, inkább hagyj futni.... 

Megtettem. Most nagyon elhatároztam magam... végigcsinálom, nem gyengülök el. Sajnálom egy picit, mert jó fej volt. De ez nem elég. Nem elég úgy élni valakivel, hogy csak bírod, szeretned kell a testének minden porcikájával együtt... Nekem tetszett a teste, az aranyos nézése... de nem szeretem. Már az emailfiók feltörés után ott kellett volna hagyni :S meg ez a sok féltékenység .... őrület. Most lehet még hányozni is fog :D bár azért azt kétlem.

Ma olyan órám volt a fősulin, hogy ejha :D végigröhögtük az egészet. Ugyanis egy kommunikációs fejlődést elősegítő tanórának lehettünk tanúi. Iszonyat jó volt, az érzelgős könyvajánlótól a mese szövésig, aktivitiztünk és rajzoltunk. Így olvasva lehet úgy tűnik, mint egy ovis napközi :) De tényleg van benne valami, a pszihológusnő tudta mit csinál. Voltak komoly elgondolkodtató kérdések, néha fél órát vitáztunk egy elméleten. Jó volt látni a társaim reakcióit, ahogy megosztották velünk a gondolataikat. Ez hiányzott nekem... rég volt ilyen intenzív kommunikációs élményem. A meseszövés volt a legkomolyabb :D A királylány 3x is szerelmes lesz, de mindegyik férfi meghal tőle :D:D hát , nevettünk sokat. 

Ilyenkor csak azt sajnálom, hogy mindig jön egy telefon, a következő kérdésekkel: 
- kivel vagy?
- miért?
- aztán jön az alázás: hogy én őt soha nem tartottam semmibe, nem törődök vele, én mindig csak bántom őt stb....

Nah mostmár.... ez hosszú távon sajnos kibírhatatlan.... eljött a vég számomra. Utoljára sírtam Matt után is ma reggel.... utoljára.... nem érdemel könnyet egyiksem. Hisz az ember úgy hal ahogy él.... egyedül magányosan. 

Hiányzik... kész ennyi, nagyon hiányzik:( Matt, Baba, kimondhatatlanul hiányzol :'(

Egyszer már vége lett, fiatalok voltunk... de visszasírom, esténként összekuporodva gondolok rád és sírok az elmúlt évekért. De vége van már , egy ideje, egy jó ideje.... Mindennap gondolok rád, ahogy te is ...

és én barom egy féltékeny fiúval vagyok helyetted.... de már mindegy. Elküldtelek s mostmár te küldesz el engem.

Attól félek, hogy már soha senki nem fogja bennem előidézni azt amit te csináltál velem .... A remegő lábak, a mosoly, amikor megláttalak, a félelem, hogy elveszítelek, a tűz, amikor közeledél, a szerelem, amit előidéztél.... Nagyon szerettelek.

Félek, hogy egyedül maradok , és soha többet nem fogok ilyet érezni.

Nem vagyok szerelmes, sőt nem is akarok vele lenni. Olyan jó lenne élni... semmi nem működik jól :S totál nem vagyunk összhangba... de hogyan kellene szakítani? Már többször megpróbáltam és nem hagyott békén... A saját boldogságomnak teszek keresztbe.... utálom ezt. Azt hiszem odáig fog fajulni a dolog, hogy hazudnom kell.... Nem mintha eddig nem hazdutam volna óriásit :S De már nem tudom magam sem becsapni... Azt kell mondanom, hogy van más.... meg kell bántanom, hogy végre elfogadja azt ami a valóság... 

sajnálom.... őt is.... de leginkább a helyzetemet :(

Basszus... Kinek van mégegy ilyen anyja??? Történt, hogy a munkahelyen gépelés közben elírtam valamit. Tény, hogy necces, hogy egy költő nevét rosszul írjuk le, de én tudom, hogy idegességemben a születési dátumomat is képes vagyok rosszul mondani. Én kis naív megosztottam ezt anyukámmal, akitől azt vártam, hogy velem mosolyog a kis incidensen és pár intő szóval lát el, hogy máskor figyelj oda... hát nem így lett. Nem rég leült mellém és azt kezdte el osztani, hogy elég súlyos hiba volt, és hogy szerintem megtartanak-e engem ott ezek után, nah meg hogy ezt most mindenkinek el fogja mondani, ez mennyire szégyen. Hmm.... hát nagyon szépen köszönöm! Köszönöm a támogatást és a segítő szavakat!