Az elmúlt 48 órában összesen 4 órát aludtam. Ma délelőtt 8-12-ig. A tegnap este nagyon fontos volt számomra és nagyon jól is sikerült. Mikor a csomagokkal az állomáson két másik utitársamra vártam, azon idegeskedtem hogy vajon mi lesz. S mikor ők ketten megérkeztek, rögtön a mélyvízben éreztem magam. Két éve nem láttam, nem beszéltem velük, először a szokásos, suli, meló, hogy vagy kérdések... S aztán jött a csönd. Mikor megérkeztünk a csomópontos városba, egy újabb taggal bővültünk. Már könnyebb volt beszélgetni, már nevettünk, már örültünk egymásnak, pedig vele sem találkoztam jó ideje. A legeldugottabb falu, leghátsó szegletében volt szállásunk a domboldalon, ahol nemhogy térerő, de víz sem volt igazán. De mi tizennégyen összeültünk a füvön, a padon, a hintaszéken, s beszélgettünk. Meghozta a gólya az első gimis babát is :) aki már 8 hónapos. Annyira szép kis teremtés. Elkezdtünk főzni, rotyogott a kondérban a hagyma és a hús, s voltak akik alkohollal csillapították szomjukat. Sötétedett, már csak a lángok dobáltak fényt az arcunkra... én a hintaszék végében ültem, s figyeltem. Figyeltem a társaim, kikkel együtt kínlódtunk, s most nagyon sok közös történetet tudtunk feleleveníteni. Aztán azt vettem észre hogy én már csak hallgatok... mindenki más a főiskolás, egyetemes bulijairól beszél, igazi vicces, olykor necces eseményeket osztottak meg velünk. Ez még önmagában nem lenne furcsa, de ők bejárták az országot. Miskolc, Pécs, Tata, Pest, Szekszárd... csak kapkodtam a fejem. Míg én két város között ingáztam úgyanúgy mint eddig, addig ők teljesen más életet kezdtek valahol máshol. Nekem nem voltak izgalmas sztorijaim, nem voltak különböző városhoz fűződő élményeim. Csendben hallgattam azokat, akik egykor ugyanabban a cipőben voltak mint én... talán rossz szemszögből nézem. Volt két csodálatos évem valahol, ahol rengeteget tanultam, megszerettem az irodalmat és filozófiát, szeretném is csinálni azt amiért kűzdöttem. Nekem csak most jönne a főiskola, az hogy hétfőn vagy szerdán vannak bulik, amik ugyan borzalmasak, de legalább vannak. Olyan terveket hallottam, hogy egy valaki már nem tanul tovább, egy hajóra szeretne menni dolgozni. Volt aki az apja tudására alapozza jövőjét, s úgy gondolja könnyű dolga lesz az életben. Megbeszéltük szakításaink, szerelmeink, volt aki gimi után lett szerelmes egy volt osztálytársba és az viszonzatlan maradt. Volt akik ezen az estén találtak egymásra. Sokak szerint csak egy alkalomra, de ez már az ő dolguk. S voltam én, aki őszilét ivott egész este, hallgatott, nevetett és tanult. Bizony eltelik az idő, mi sem leszünk fiatalabbak. Most kell élni, mert mikor máskor, ha nem most...? Jövőre én is mesélni fogok, hogy mi történt velem, én is megnevettetem a társaságot, jövőre én is elmesélhetem azt amit most fogok megélni ...